Digitalizálás, dokumentumkezelés, ügyvitel, vállalatirányítás

A közszféra is átalakul majd a digitalizációval

A mesterséges intelligenciát (MI) ma még sokan „űrtechnológiának” tartják.

0 3

A közszféra is átalakul majd a digitalizációval

A mesterséges intelligenciát (MI) ma még sokan „űrtechnológiának” tartják, és a közvélekedés várhatóan két-három év múlva sem változik, az igazi áttörésre inkább nyolc-tíz éves távlatban lehet számítani – mondta a Világgazdaságnak Varga Zsigmond, az SAP üzletfejlesztési vezetője. Kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia üzleti célú alkalmazása egyelőre versenyelőnynek tekinthető, de idővel annyira magától értetődővé válik, mint ma az okostelefonok használata.

Az Economist Intelligence Unit felmérése szerint nem a költségcsökkentés a fő szempont, amikor egy vállalat az MI alkalmazása mellett dönt, az értékesítés és a vállalati folyamatok finomítása vagy éppen a termékminőség javítása élvez prioritást. Előrejelzések szerint a mesterséges intelligencia ráadásul 2030-ra 16 ezermilliárd dollárral járul hozzá a globális GDP-hez – összehasonlításképp: az általa generált üzleti érték már idén 1200 milliárd dollár lehet világszerte, ami a tavalyi másfélszerese, 2022-re pedig eléri a 3900 milliárd dollárt.

- Hirdetés -

Jó példa a mesterséges intelligencia által kínált előnyökre Varga Zsigmond szerint a HR-területen a személyre szabott oktatási, képzési menetrend automatikus összeállítása, egy önéletrajzhoz leginkább passzoló állásajánlatok kiemelése, vagy épp a nyitott pozíciókra jelentkezők önéletrajzának előzetes feldolgozása.

Mindebben nagy segítség lehet a természetes nyelvfeldolgozás, így a digitális asszisztensek, a chatbotok, melyek algoritmusai képesek értelmezni a beszélt nyelvi információbevitelt. Ezáltal például rendelés során a felhasználó helyett a gép keresgél az árukatalógusban, és választja ki a terméket, ezt egyre többen alkalmazzák az ügyfélszolgálatokon.

Mindez előretör a vállalati IT-osztályokon is: már a gép válaszol az olyan nem túl összetett kérdésekre, mint például hol talál meg egyes funkciókat a felhasználó a központi portálon, vagy mi egy új laptop rendelésének folyamata – részletezte a szakember.

A közszférában az ügykezelés területén kezdett teret hódítani a mesterséges intelligencia, hiszen egy nagy intézményen belül egy-egy ügynek nagyon hosszú előtörténete lehet, amelyhez számtalan korábban keletkezett dokumentum kapcsolódik.

Egy levelet „végigolvasva” az MI képes eldönteni, hogy a szervezeten belül ki lehet a címzett, akihez az ügyet feldolgozásra továbbküldheti. Az államigazgatásban emellett a képfelismerés is fontos szerepet kap az SAP üzletfejlesztési vezetője szerint.

Ma már egy 100 millió forint forgalmú kis családi cég termelését ugyanúgy új alapokra helyezheti a mesterséges intelligencia, mint egy 100 milliárdos nagyvállalatét

– hangsúlyozta Varga Zsigmond. A technológia szolgáltatásként elérhető, így a beruházási költségek sem gördítenek akadályt. Az MI alkalmazására ráadásul a mezőgazdaságban is mind gyakrabban láthatunk példákat. Főként a termények érési folyamatát követhetik nyomon az agrárszakemberek, de jelzéseket kaphatnak a növényeket megtámadó betegségekről, a szükséges öntözésről, trágyázásról vagy épp a vegyszeres védelemről – tette hozzá. (VG via DWP Digital Portál)

 

Címkék: közszféra, digitalizáció, mesterséges intelligencia, üzleti alkalmazás, dwp digital portál, ügykezelés, technológia

Itt tudsz válaszolni

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

Free WordPress Themes