Digitalizálás, dokumentumkezelés, ügyvitel, vállalatirányítás

Üzletfejlesztési Díj a leginnovatívabbnak 2018-ban is – Harmadik alkalommal hirdették meg

Az üzleti innovációk elismerésére.

0 19

Üzletfejlesztési Díj a leginnovatívabbnak – harmadszorra is meghirdették a független, szakmai pályázatot

Mutassa be új termékét, új szolgáltatását, szervezetfejlesztését, új üzleti modelljét, új szervezeti vezetési eljárását, folyamatát.

Üzletfejlesztési Díj a leginnovatívabbnak 2018-ban is

- Hirdetés -

Az üzleti innováció, üzletfejlesztés nem csak az újdonságok jövedelmező előállításáról szól – az üzleti innováció egy határozott üzenet, hogy a cég tudatosan készül a jövőre és ezért minden bizonnyal ott is lesz.

Ma – a turbulens, válságos gazdaságban – mindenki azt a biztos pontot keresi, aminek a révén ő és családja, vállalkozása képes túlélni, fejlődni.

Az üzleti innováció, üzletfejlesztés csökkenti a partnerek kockázatát is – pályázatával mutassa be, hogy Ön felkészült a jövő kihívásaira és képes partnereit is “átvinni”, eljuttatni oda.

Az Üzletfejlesztési Díj célja a figyelmet ráirányítani a leginnovatívabb vállalkozásokra, minden cég számára lehetővé tenni a tanulást és versenyképességének növelését, objektív visszajelzést adni innovációs kompetenciáiról, illetve a közösségépítés.

A Díj független, innovációs szakmai elismerés, amelyet 2018-ban már harmadik alkalommal hirdetnek meg.

Különlegessége, hogy egy üzleti innovációs Audit, egy Innovatív Vállalkozás minősítés (a Díj pályázatának eredményétől függetlenül), és egy, a kommunikációban remekül felhasználható Innovációs Jelentés kapcsolódik hozzá. Ez utóbbit azonnal fel lehet használni az értékesítés növelésére, az ügyfélbizalom erősítésére.

A Díj minden szervezetnek szól, ahol eredményes termékfejlesztéssel, szolgáltatásfejlesztéssel, szervezetfejlesztéssel, üzletfejlesztéssel, üzleti innovációval foglalkoznak.

A pályázat tárgya: új termék, új szolgáltatás, új üzleti modell, marketinginnováció, innováció a stratégiában, folyamatinnováció, új kommunikációs megoldás, szervezetfejlesztés (új szervezet, kultúraváltás, stb.), illetve a fentiekbe be nem sorolt egyéb üzletfejlesztés.

Részletes pályázati kiírás: Üzletfejlesztési díj 2018 >>>

A pályázók a jelentkezést követően azonnal egy Üzleti innovációs auditon vehetnek részt, amely visszajelzést ad a szervezet innovációs teljesítményére vonatkozóan. Az átvilágítás eredménye egy jelentés és egy minősítés, amelyet a szervezet rögtön felhasználhat kommunikációjában, függetlenül pályázatának eredményétől.

Kapcsolódó cikk az Innovációs Jelentéssel kapcsolatban: Az üzleti célú innováció meghatározza a cégértéket >>>

A megfelelő minősítéssel rendelkező szervezetek bekerülnek a Magyar Innovációs Indexbe (INNDEX) is, amely Magyarország leginnovatívabb cégeit mutatja be.

Az Üzletfejlesztési Díj adminisztrációját minimálisra csökkentettük és minden pályázó kijelöl írásos pályázati sorvezetőt, illetve személyes mentort kap pályázata elkészítéséhez.

Miért érdemes résztvenni a versenyben?

Az Üzletfejlesztési Díj az egyik leghatásosabb, üzleti innovációhoz kötődő szakmai (valós) alapú marketingeszköz, amely támogatja cége piaci megjelenését és sikerét.

A Díj résztvevői

– az Üzletfejlesztési Díjra történő nevezést követően azonnal egy Üzleti innovációs Auditon vehetnek részt (a pályázat végső eredményétől függetlenül). Az Üzleti innovációs Audit eredménye egy független szakértő által hitelesített innovációs riport, jelentés, amelyet egyszerűen felhasználhatnak, hogy innovatív, a piaccal lépést tartó képet közvetítsenek ügyfeleik felé, amelyet akár azonnal értékesítési, anyagi, piaci sikerre is válthatnak,
– az Audit megfelelőség esetén egy Innovatív Vállalkozás minősítést is elérhetővé tesz, amelyet a szervezet azonnal felhasználhat a piaci eredmény növelésére,
– a pályázó cégek bekerülnek a leginnovatívabb magyar cégeket tartalmazó Magyar Innovációs Indexbe (INNDEX), amelyre akár évek múlva is hivatkozhatnak,
– valamely új termékükre, szolgáltatásukra vagy ehhez kapcsolódó üzleti teljesítményükre a legegyszerűbben hívhatják fel a figyelmet,
– egy izgalmas, figyelemfelhívó, hosszas érdeklődést kiváltó környezetben jelenhetnek meg.

Kérjen az Üzletfejlesztési Díj 2018-ról egy rászletes informáviós csomagot, Vezetői összefoglalóval Fodor Zoltán szakmai igazgatótól: +36 (30) 866 64 85, fodor.zoltan.skype. E-mail: info@uzletfejlesztes.hu, Web: www.uzletfejlesztes.hu és www.dwpdigital.hu

Mely szervezet indulhat a versenyen?

A versenyben való részvételt minden olyan vállalatnak, vállalkozásnak, szervezetnek ajánljuk, ahol termékfejlesztéssel, szolgáltatásfejlesztéssel, üzletfejlesztéssel, üzleti innovációval foglalkoznak, illetve azoknak, akik a közeljövőben nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni erre.

Milyen segítséget kap a pályázat elkészítéséhez?

Minden pályázó számára külön mentort biztosítunk, akivel ésszerű időpontban kapcsolatba léphet és folyamatos szakmai háttér-segítséget kaphat a pályázat elkészítéséhez. Ezen túl segítünk eligazodni a pályázóknak az üzletfejlesztési, innovációs kérdésekben, lehetőséget biztosítunk számukra a kapcsolódó szakmai jellegű kérdések, problémák felvetésére és meg is válaszoljuk azokat.

A pályázók számára személyesen, vagy telefonon (mobil és skype) és e-mailben is segítséget nyújtunk a verseny ideje alatt, illetve a sikeres pályázást lehetővé tevő, részletes Útmutató is támogatja munkájukat.

A komplex független, szakmai üzleti innovációs díj

Az Üzletfejlesztési Díj része a vállalkozás üzletfejlesztési, innovációs tevékenységére vonatkozó Audit is, amelynek elvégzése és a megfelelő szint teljesítése esetén a pályázó jogosult az Innovatív Magyar Vállalkozás cím viselésére, időbeli korlátozás nélkül.

A Díj pályázatai, pályázó vállalkozásai (szakmai anyagok, interjúk és táblázatok, céges listák mellett) bemutatásra kerülnek az Üzletfejlesztési és üzleti innovációs Portál portfóliójában (üzleti portálok, blogok, FB oldalak).

A frissen auditált, Innovatív Vállalkozás minősítést elnyert cégek folyamatosan mutatkoznak be az Üzletfejlesztési Portál innovációs konferenciasorozatában. (Kérjen részletes innovációs konferenciamenetrendet!)

Ütemezés

Pályázatok leadása 2018. június 1., péntek 12 óra (első ütem)
Üzletfejlesztési, Üzleti innovációs Auditok a nevezést követően – folyamatosan
Díjátadó – 2019. eleje (minden résztvevő értesítést kap)

Az érdeklődők részletes információs csomagot kérhetnek, Vezetői összefoglalóval Fodor Zoltán szakmai igazgatótól: +36 (30) 866 64 85, fodor.zoltan.skype. E-mail: info@uzletfejlesztes.hu, Web: www.uzletfejlesztes.hu és www.dwpdigital.hu

Valamennyi résztvevő folyamatos tájékoztatást kap!

Adminisztrációs (nevezési) díj (az Üzletfejlesztési Díj működésében nincs sem pályázati, sem céges szponzorációs pénz, a támogatók a Díj értékeinek elismerésével kapcsolódnak)

Adminisztrációs és regisztrációs díj összege:

Induló és startup vállalkozás: 87.000,- + ÁFA
Vállalkozás 200 m árbevétel alatt: 134.000,- + ÁFA
Vállalkozás 1 Mrd árbevétel alatt: 177.000,- + ÁFA
Vállalkozás 1 Mrd árbevétel felett: 242.000,- + ÁFA

Pályázzon MOST – adja meg vállalkozásának azt a figyelmet, amelyet megérdemel! Részletes feltételek: Üzletfejlesztési Díj 2018 kiírás! >>>

Kapcsolat és további információ
Üzletfejlesztési Díj
Fodor Zoltán
szakmai igazgató
Telefon: +36 (30) 866 64 85
Üzletfejlesztési Díj e-mail >>>

Itt tudsz válaszolni

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

Free WordPress Themes